A világ egyik legkülönlegesebb úszómedencéje

Szamoa egy igazi gyöngyszem a Csendes-óceánon, mely két nagy és nyolc kisebb szigetből áll. Egyik szigetén, Upolun található ez a természetes úszómedence, To Sua Ocean Trench (jelentése: nagy úszó lyuk). A vulkanikus szigeten egy kitörés alkalmával beomlott a talaj és beáramlott a sós víz, mely azóta is több kis csatornán keresztül folyamatosan kristálytiszta vízzel telve tartja ezt a különleges helyet.

Ezt a varázslatos helyet előszeretettel látogatják a turisták, a képeket látva meg is tudom érteni őket, már fel is került a bakancslistámra. Egy létrán lehet lejutni és még nagy árat sem kell érte fizetni, gyerekeknek 6 dollár (~1800 Ft), felnőtteknek 15 dollár (~4500 Ft). Persze szigorúan úszóknak, mélyvíz! Maga a meder is 30 méter mély!

6a12ce7fc7faf3646780df95fc9faeb4.jpg

A szigetország éghajlata trópusi, ezért egész évben 20-30 fok közötti hőmérséklet uralkodik. Legmelegebb, egyúttal legpárásabb időszaka decembertől márciusig tart. Viszont esőzésre az év bármely szakaszában számítani kell. Okosan csomagoljon, aki ide látogat.

Gyönyörű homokos partjaival könnyen leveszi az embert a lábáról és szintén nagyon jól jön az utazóknak, hogy a főként turizmusból élő országban rengetegen beszélik az angolt.

Kundermann Balázs rengeteg gyönyörű helyen járt és persze csodás fotókat is készített róluk. Kattintson a képre, hogy még többet lásson ebből a mesebeli kincses szigetből.

szamoa19.jpg

Dátumugrás, avagy hogyan veszítettek el egy napot...

A nemzetközi dátumválasztó vonal egy képzeletbeli vonal a Föld felszínén, ami a földrajzi keleti hosszúság 180°-a mentén halad észak-déli irányban, hogy a különböző dátumú területeket elválassza egymástól. Egy adott szigetcsoportnak joga volt eldönteni, melyik zónához tartozzon, így alakult ki egy szép cikkcakkos vonal, melytől keletre egy nappal korábbi dátum érvényes, mint a nyugati felén levők.

Érdekesség Szamoán, hogy 1892-ben a nyugati oldalról a keletibe lépett az ország, majd 2011-ben fordítva, ezáltal kimaradt a 2011. december 30-i nap, ugyanis december 29-én lépett új időzónába az ország és másnap 31-e következett. A váltással az Ausztráliával és Új-Zélanddal folytatott kereskedelmet szerették volna segíteni, amit az eddig érvényben levő időeltolódás megnehezített.

A kiesett pénteki napra az alkalmazottak megkapták a bérüket, míg a bankok kamatot nem számíthattak fel rá.

Még egy apróság, amiben eltér Amerikai Szamoától, ahol nem tértek át a másik időzónába.

 Ha a szilveszteri kikapcsolódás helyszínéül Szamoát választjuk, a bolygón elsőként durranthatjuk a pezsgőket, 13 órával korábban, mint az itthon maradottak. :)

Ha tetszett az összeállítás, kövess minket a Facebook-on is!

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes